Ön leadta márTájékoztatjuk Önöket, hogy
2023. augusztus 1-jén megkezdődik a Kiskunhalas, Dózsa Gy utca ivóvízhálózat rekonstrukciója (Dózsa Gy u 7 sz.- Szász Károly közötti szakaszon)
A rekonstrukció során a Dózsa György utca ezen szakaszán teljes ivóvízhálózat csere, valamint a Dózsa György utca többi részén a bekötővezetékek és szerelvényeinek cseréje fog megtörténni. Ezzel egyidejűleg a keresztező Fűrész utca ; Dózsa György utca-Erzsébet Királyné tér csomópontjainak az átépítése is megvalósul.
A kivitelezés során számítani kell a közúti forgalom korlátozására, utcák, utcaszakaszok ideiglenes lezárására rendszeres, időszakos vízhiányra, melyet munkatársaink közzéteszik társaságunk honlapján, Facebook oldalán, valamint egyéb média felületeken.
Az esetleges vízhiánnyal érintett utcák: Dózsa György utca, Fűrész utca, Erzsébet királyné tér
Amennyiben, az ivóvízhálózat építésével, kivitelezésével kapcsolatban kérdésük, észrevételük van, az alábbi telefonszámon, a fővállalkozó kivitelezőnél érdeklődhetnek:
Gavlik Tibor építésvezető, telefon: 06 20 771 6352
A vízhiánnyal kapcsolatos kérdésüket társaságunk elérhetőségein érdeklődhetnek.
A közterületen elhelyezett automata öntözőrendszerek biztonságát nem tudjuk szavatolni. Ezért kérjük, hogy amennyiben a munkálatok során érintett területen öntöző fejek és csövek vannak, azokat a szedjék fel. Ezt a munkálatok során tudjuk egyeztetni a helyszínen folyamatosan.
A munkálatok ideje alatt kérjük szíves türelmüket és együttműködésüket!
Köszönettel: Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.
TISZTELT FELHASZNÁLÓK!
A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft ezúton tájékoztatja Felhasználóit, hogy változik a vízmérők leolvasásának ütemezése,2026.01.01-től kezdődően az aktuális leolvasást az adott hónap utolsó harmadában fogjuk elvégezni.
Felhívjuk Felhasználóink figyelmét, hogy a mérőállás diktálásra vonatkozó időintervallum is ennek megfelelően fog változni, így 2026. január 01-től a mérőállás bejelentésére adott hónap 23 és 28. napja között lesz lehetőség. Felhívjuk tisztelt Felhasználóink figyelmét, hogy a leolvasás hónapjában a diktálás nem megengedett, ebben az időszakban kollegáink olvassák a mérőt, mely során a rögzített mérőállásról fényképfelvétel is készül.
Társaságunk az elmúlt években végrehajtott informatikai fejlesztések során a mérőállás bejelentés automatizálására is nagy hangsúlyt fektetett, ennek eredményeként már csak a 06-20-9421622 számon hívható telefonos ügyfélszolgálatunk 2 menüpontjában, valamint a www.kiskunviz.hu weboldalunkon – a regisztráció nélkül is elérhető – „mérőállás rögzítése” menüpontban tudjuk fogadni a mérőállásokat. Mindkét felület a hét minden napján 06:00-24:00-ig érhető el.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy lehetőség van a hagyományos vízmérő rádiós jeladóval szerelt mérőre történő cseréjére. A jeladós vízmérők leolvasása kéthavonta, műszeresen, a felhasználó közreműködése nélkül történik, így kéthavonta a tényleges fogyasztása alapján készül el az elszámoló számla. A jeladós mérő előnyei közé tartozik, hogy észleli az esetleges szivárgást, melyről a Szolgáltató értesítést küld Önnek. Amennyiben felkeltettük érdeklődését ezen korszerű mérővel kapcsolatban, kérjük, tájékozódjon személyes vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon, az erre vonatkozó megrendelő nyomtatványt a www.kiskunviz.hu weboldalunkon az Ügyfélszolgálat ->Nyomtatványok menüpontban megtalálható.
Ezúton is felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a weboldalunkon, regisztráció után számos ügy intézésére biztosítunk lehetőséget, többek között e-számla vagy PDF számla igénylés, vagy a számlák online, bankkártyával történő kiegyenlítése.
Figyelmükbe szeretnénk ajánlani elektronikus számlázással kapcsolatban nyújtott szolgáltatásainkat:
Felhasználóink két lehetőség közül választhatnak:
- elektronikus aláírással és időbélyeggel ellátott e-számla, mely a weboldalunkon történő regisztráció után a számla típus-váltás menüpontban igényelhető, vagy
- PDF számla, ahol a számla e-mailben, pdf. mellékletként kerül csatolásra, ez a típus a fent említett regisztráció mellett személyes és telefonos ügyfélszolgálatainkon is igényelhető
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nem lakossági körben (intézmények, gazdálkodó szervezetetek, egyéni vállalkozások, őstermelők, adószámmal rendelkező magánszemélyek, vagy olyan magánszemélyek, akik nem lakossági felhasználási jellegű szolgáltatást vesznek igénybe) az 58/2013 (II.27.) Kormányrendelet a 2011. évi CCIX víziközmű szolgáltatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 65 § értelmében kötelezettek az elektronikus számla fogadására:
- (5a) * A víziközmű-szolgáltató a nem lakossági felhasználó részére 2026. január 1-jétől kizárólag elektronikus számlát bocsát ki.
- (5b) * A nem lakossági felhasználó 2025. október 31. napjáig köteles a víziközmű-szolgáltató rendelkezésére bocsátani az elektronikus számla fogadására szolgáló elektronikus levelezési címét, ha arra korábban nem került sor.
- (5c) * Ha a nem lakossági felhasználó az (5b) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségnek nem tesz eleget, a víziközmű-szolgáltató a nem lakossági felhasználó cégjegyzék, államigazgatási szerv vagy bíróság által vezetett közhiteles vagy egyéb nyilvántartás szerinti elektronikus levelezési címére küldi meg az elektronikus számlát addig, amíg a nem lakossági felhasználó ettől eltérő elektronikus elérhetőséget nem közöl a víziközmű-szolgáltatóval.
Kérjük azon nem lakossági Felhasználókat, akik még nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, mielőbb adják meg elektronikus elérhetőségüket a Szolgáltató részére.
Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.

